hmm...

„Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
 Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
 Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
 Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
 Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
 Meghalnánk, mondván:Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

sziia
Ez a rövid versike csupán csak annyi hogy most megismertem egy lányt és elég sok dolgot mondanak róla...
Erre én nem mondok mást csak annyit hogy leszarom.
Bárki bármit mond tudom nem azért mondja hogy kárt okozzon törékeny kis szívemnek (xd) hanem azért hogy meg óvjanak.
De nekem most ez a jó. Tudom később megbánom. De nem érdekel. Amíg nekem jó addig ne szóljon senki.
Csak azt nem szeretem hogy ha majd lesz valami akkor azt mondja majd mindenki hogy: MEGMONDTAM.
Megmondtad. Azt mi van akkor ? Semmi.
Most perpillanat a lány felé elvakultan látok. És nem nyitja fel semmi a szemem. De nem is kell. Nekem így tökéletes.
Sziiasztok